Magunkról

Kik vagyunk?

A Lendületes Kutatók 2019 egy sokszínű csoport. Valamennyien az MTA által meghirdetett Lendület kiválósági program nyertesei vagyunk. Összeköt minket a tudomány, de nem alkotunk mozgalmat. Azért éreztük szinte egyszerre es különösebb egyeztetés nélkül, hogy meg kell szólalnunk, mert féltjük közös értékeinket. Nyilatkozataink közös álláspontot tükröznek, az egyes kutatók egyetértésüket a nyilatkozatok aláírásával fejezik ki.

Nincsenek ügyvivőink vagy formális szervezetünk. Ugyanakkor a nagy érdeklődés miatt néhányan vállalták, hogy a gyors reagálást igénylő megkeresésekre adandó választ koordinálják. Ez a honlap arra szolgál, hogy a nyilatkozatokkal kapcsolatos tudnivalókat, sajtómegjelenéseket egy helyen elérhetővé tegyük, és lehetőséget adjunk a kapcsolatfelvételre.

A Lendület-programról

A Lendület-program 2009-ben indult kiválósági pályázat a kimagasló teljesítményű fiatal kutatók számára. A program a sikeres fiatal kutatók elvándorlásának visszaszorítását, a tehetség-utánpótlás biztosítását, a fiatal kutatók előrelépési lehetőségeinek bővítését, illetve az akadémiai kutatóintézet-hálózat és az egyetemek versenyképességének növelését célozza. A program kivételes hazai és nemzetközi sikerét, dinamizmusát a teremtő tudós kiválóság, a körültekintően kialakított, kiszámítható támogatást biztosító modell és a jól követhető, mérhető eredményesség adja.